2015: Ismét Franchise díjat kapott a Borháló

Kiosztották a Magyar Franchise Szövetség díjait, Az Év Innovatív Franchise Hálózata elismerést a Borháló Borkereskedés kapta 2015-re. A fiatal kereskedőhálózatot másodszor díjazzák.

A Borháló 2014-ben Az Év Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata díjat érdemelte ki gyors és hatékony terjeszkedésével, idén pedig a vállalkozás minden szegmensére kiterjedő innovációt értékelte a franchise hálózatokat tömörítő Magyar Franchise Szövetség. A merész újításokat az elért eredmények igazolják, a 2012-es alapítás óta a kereskedés 46 boltot nyitott.



A Borháló Borkereskedés több újítást vezetett be, amit a jelek szerint értékeltek a vásárlók. Az alapkoncepció részét képező csomagolásújítás lehetővé tette, hogy a bort szerető vásárlók jelentős árkedvezménnyel, akár féláron jussanak hozzá a borukhoz.  A cég számos további innovációt vezetett be a vevőkezelés, termékcsomagolás, szolgáltatás és termékfejlesztés területén, amit a Szövetség mind figyelembe vett a díj odaítélésekor. Ilyen többek között a Borhálónak nevezett hálós védőborítás, ami amellett, hogy praktikus és vicces csomagolás, egyedi és megismételhetetlen arculati elemévé vált a Borhálónak. Értékelte a szövetség a franchise partnerek betanításának online rendszerét és a termékfejlesztés piackutatásra épülő módszerét is.





A Borháló boltjaiba betérők a franchise rendszernek köszönhetően minden üzletben ugyanazzal a minőséggel, kiemelkedő termékválasztékkal, és szakszerű kiszolgálással találkozhatnak. A hálózathoz kapcsolódó vállalkozóknak a franchise rendszer adta lehetőségek megkönnyítik a kezdeteket, hiszen a belépéskor a belsőépítészettől kezdve, az ügyfélkezelésen át, a marketingig számos elem eleve adott. A Borháló Borkereskedés eddigi töretlen sikere felveti a kérdést, hogy az évek óta fókuszban levő, de egy helyben topogó magyar bormarketing kérdésre nem adhat-e választ a cég példája. Ilyen mértékű fejlődés egy régiós borkereskedés felépítését is előrevetíti, ami megoldás lehet a magyar borok kiviteli problémáira. A gondolat tán elsőre bizarrnak, de annál logikusabbnak tűnik.

- Előremutató fejlődésnek érzem, hogy míg tavaly a terjeszkedésért, idén az innovációért díjazzák a Borhálót. Megújulás, folyamatos fejlődés nélkül véleményem szerint ma egy vállalkozásnak semmi esélye. – véli Elek Márton, a Borháló stratégiai és marketing vezetője.
- Nem elég „egy jó ötlet”, ha nem fektetünk energiát,- és vezetünk be új ötleteket a cégbe, ha nem tudunk naponta megújulni, könnyen lehúzhatjuk a rolót. Az innováció számunkra kihívás.


A Borháló 2015-ös céljai között szerepel a hálózat további bővítése itthon és az országhatárokon kívül, továbbá a magyar bor régiós elismertségének növelése.


 


Iratkozz fel hírlevelünkre