Blog


Mit jelent a "behízelgő" bor?


Borleírásokban, palackok hátcímkéin vagy blogok hasábjain rendszeresen belefuthatunk meghökkentő boros szakkifejezésekbe. Egyesek nevetségesen túlzónak tűnhetnek, némelyik ki sem látszik a barokkos költői eszközökből, és vannak, amiknek a jelentése földi halandóként megfejthetetlennek tűnik.

Ilyen az is, amikor valaki "behízelgő" borról beszél. Például:
"Ez a játékosan fűszeres, behízelgő, félédes bor a hölgyek kedvence."

Hogy tud egy bor hízelegni?



Természetesen nem fog dorombolva a lábadhoz dörgölőzni, de valami hasonlót tud művelni illatok és ízek segítségével. Akkor szokás behízelgőnek nevezni egy bort, ha illatában és ízében az édes dolgokra emlékeztető jegyek feltűnően intenzívek. Cukorkára, kandírozott gyümölcsökre, szörpre hasonlíthat például, de a fahéj- vagy vaníliaillat is rá tud erősíteni erre az érzetre. Alacsonyabb savtartalommal társulva ezek az ízek már tényleg azt az érzést keltik, mintha egy édességárusnál válogatnánk, még akkor is, ha a bor száraz.

A "behízelgő" minősítés tehát nem egzakt dolog, inkább egyfajta hangulatot ír le. Van egyébként olyan borunk, amit akár illethetünk is ezzel a jelzővel:

Dubicz Pincészet - Mátrai Muskotály Cuvée (félédes)
Igazi gyümölcsbomba! A friss csemegeszőlő illata és íze határozza meg, emellett bodzavirág, méz, érett őszibarack és fahéj jegyei is megfigyelhetők. Játékos, kedves bor csupa kellemes ízzel. Nem esik túlzásba a cukortartalommal, könnyed, divatos darab. Elég intenzív ahhoz, hogy fröccsként is megállja a helyét.



Vissza

Események

2018-02-22 Borháló Hegyvidék
Borháló Hegyvidék

A villányi Vojtek Pincészet jön újra hozzánk, hogy a travalyi, jól sikerült kóstolóját megismételjük...
2018-02-22 Borháló Ferencváros
Pastor pincészet borkóstolója a Borhálóban

Soron következő borestünk vendége egy személyes kedvenc, Juhász Tibor, a PASTOR Pincészet képviseletében.
2018-02-23 Borháló Békéscsaba
Bemutatkozik a Rékás Pincészet Erdélyből!

Az Erdélyben található Rékás (Recas) a történelmi Magyarország egyik jelentős borvidéke volt.
2018-02-23 Borháló Körút
Synthesis sörkóstoló a sörfőzőkkel

APA, IPA, stout, maracuja, meggy? Most megtudjuk, amit a kézműves sörökről tudni érdemes!
2018-02-23 Borháló Zalaegerszeg
Újabb Remek Borokat Kóstolhattok Nálunk ! :)

2018-02-23 Borháló Vecsés
Mészáros Pincészet borbemutatója a Borháló Vecsésben....

Szeretettel meghívunk februári kóstoló eseményünkre, melyet már mindannyian izgatottan várunk! Megéri a...
2018-02-23 Borháló Szolnok
2kézműves pálinkák kóstolója!

Egy lelkes pálinkakészítő eszenciái a szolnoki Borhálóban!
2018-02-23 Borháló Római
1031. Budapest, Keve utca 45/b.

Dubicz kóstoló a Római Borhálóban
2018-02-23 Borháló Szeged
Borkóstoló a magyar fajták bűvöletében

Milyen borfajtákat tekinthetünk magyarnak? Melyik találta meg vándorlása során hazáját nálunk? Milyen értékek...
2018-02-23 Borháló Kispest
Balla Géza borok borkostolója

Januárban fergetegesen sikerült a Balla borok kóstolása, gondoltuk megismételjük. Szeretettel meghívjuk egy...
2018-03-02 Borháló Érd Parkváros
Meghívó a Szentpéteri pincészet borkóstolójára!

Március 02.-i rendezvényünkre a létszám betelt, így további jelentkezéseket nem tudunk elfogadni. Kövesd...
2018-03-02 Borháló Érd-Diósd
Meghívó a Szentpéteri pincészet borkóstolójára!

Március 02.-i rendezvényünkre a létszám betelt, így további jelentkezéseket nem tudunk elfogadni. Kövesd...
2018-03-02 Borháló Szépvölgy
Recas pincészet kóstolója

Bemutatkozik a Recas Pincészet Erdélyből!
2018-03-04 Borháló Szeged
Esküvői borvacsora

Jegyespárok jelentkezését várjuk!
2018-03-08 Borháló Westend
Polgár Zoltán Borkóstóló

Polgár Zoltán tartja nőnapi borkóstolónkat
2018-03-08 Borháló Nyugati
Polgár Zoltán Borkóstóló

Villány egyik elismert, sokak által szeretett borásza, nagy mesélőe tart borkóstolót
2018-03-10 Borháló Körút
15 újdonságunk sétáló borkóstolója

Kóstolj szabadon: Dubicz, Frittmann, Gere, Pastor, Recas, Szeleshát, Szőke, Vesztergombi
2018-03-17 Borháló Szeged
Márciusi borhétvége

4 programmal készülünk!
2018-06-09 Borháló Szeged
Júniusi Borhétvége

Rögtön 3 programmal is készülünk. :)
További események

Újdonságok


Istvándy Jenő Pincészet Vulkán 2016

Egy különleges bor a Káli-medencéből, ami kizárólag a Borháló vásárlóinak szól. Légiessége mellett egyaránt mutat üde citrusos és kamillás jegyeket, szépen érlelt, fás, mély tónusokat és a Balaton-felvidék vulkanikus hegyeinek jellegzetes sós-minerális ízvilágát.


Günzer Tamás Rosé 2017

A villányi borvidék legjellemzőbb kék szőlő fajtáiból készült, intenzív epres, málnás jegyekkel rendelkező friss, üde, fiatalos rosé bor.
Magyarország legjobb újbora 2017 - ARANYÉREM - CHAMPION DÍJ
 

Kínálatunkból

Malatinszky Primavera (1.5 L) 3990 Ft
Malatinszky Liliomfi (1.5 L) 4990 Ft
Günzer Tamás Sauvignon Blanc 2016 (0.75 L) 1690 Ft
Günzer Tamás Opus Cuvée 2014 (1.5 L) 2990 Ft
Günzer Tamás Etűd (3 L) 3390 Ft
Günzer Tamás – Portugieser 2017 (0.75 L) 1350 Ft
Üzleteink

Ti mondtátok

“"Nagyon köszönöm a tegnapi kedves vendéglátást és a kiszolgálást! :-)
Holnap csapraverjük a "hordókat" , és hálásan gondolunk majd Rátok!" (Gazsi Nóra)

"Gratulálok és egyben köszönöm a tegnapi színvonalas Borvacsora megrendezését, és megszervezését." (Monori Mariann)

“Köszönjük a tegnapi borkostolast, remek helyen igazan kellemes orakat toltottunk regi ismerosokkel finom borok kostolasaval, a vendeglátás szuper volt-:)” (Bútor Gábor)

“Tegnap este nagyon kedves fogadtatásban volt részünk! A borok és a kiszolgálás tökéletes, szívesen megyek máskor is!” (Kovács Gyula)

“Egy kellemes délutánt töltöttem barátommal! A bor minősége kiváló, a kiszolgálás udvarias! Fontos árérték arányos hely! Ajánlom minden bor kedvelőnek  a helyet!” (Rektor Andrea)

“Rendkívül kedves, hozzáértő  személyzet, szuper borok nagy választékban. Csak ajánlani tudom bárkinek, aki kicsit is ad az elfogyasztott ital minőségére!”  (Olle Kriszti)