Blog


Hipergyors és könnyű citromtorta


Egy napsütéses délutánon nincs jobb, mint egy kellemesen fanyar sütivel a tányérodon üldögélni.
Ha jártas vagy egy kicsit a konyhában, akkor a piskótakészítés nem lesz nehéz feladat, alig melegedsz bele, máris kész lesz a citromos édesség.
Önmagában is nagyszerű, de Rékavár Sauvignon Blanc igazán felejthetetlenné teszi. 


 
 

Hozzávalók:
4 tojás
4 evőkanálnyi cukor
4 evőkanálnyi liszt
8 dkg vaj
2 citrom
1 csomag sütőpord
1 csipetnyi só

 
Elkészítés menete:
A tojásokat válaszd szét, a sárgájákat a cukorral keverd simára, majd a citromok levét nyomkodd ki, keverd hozzá, és az egyik felének a héját is reszeld bele. A lisztet és a sütőport keverd össze, majd szitáld ehhez a keverékhez, azután add az egészhez a vajat, és keverd simára.
A fehérjéket a sóval verd kemény habbá, és óvatosan, hogy ne törjön, add a többiekhez. Ha mindez megvolt, már csak egy szimpatikus forma kell, amit kivajazol-lisztezel, egyenletesen eloszlatod benne a masszát, betolod a 180 fokra előmelegített sütőbe, majd ha már szép barna, kiveszed.

 

Tipp: Ez az egyszerű citromtorta és a Rékavár Sauvignon Blanc remek kísérője a szabadban eltöltött piknikeknek.

Rékavár Sauvignon Blanc félszáraz borát keresd TAVASZI AJÁNLATUNKBAN. Kiválasztottunk Neked 10 bort, amelyekben visszaköszön a tavasz minden illata és íze. A 10 bor közül bármelyik 3 megvásárlása esetén 500 Ft, bármelyik 6 választása esetén 1.500 Ft kedvezményben részesítünk, hogy Téged is utolérjen a tavaszi borzsongás!

 



Vissza

Események

2017-12-13 Borháló Szolnok
Tóth Ferenc Pincészet borai a szolnoki Borhálóban!

Tóth Ferencről sok minden eszünkbe juthat: megszállott borász, a kadarka nagykövete, a Várvédő megálmodója,...
2017-12-14 Borháló Békéscsaba
Font Pincészet borainak kóstolója.

Magyarország legnagyobb borvidéke a Kunsági borvidék, ahol a Font Pincészet, mint kiemelkedő borászat készíti...
2017-12-14 Borháló Hegyvidék
BorhálóHegyvidék

Villányi borok kóstolója, a kíváló borász, Polgár Zoltán kínálásával 19 órakor.
2017-12-29 Borháló Gyömrő
Óév Búcsúztató Jegesmedve Borkóstoló

Szeretettel meghívjuk szokásos "Jegesmedve" Borkóstolónkra, Az est különlegessége, hogy lesz lehetőség kint is...
További események

Újdonságok


Recas Cabernet Sauvignon 3L
Újdonság Erdélyből! Reduktív technológiával készült, fiatalosan játékos bor praktikus Bag-in-Box kiszerelésben. Fekete cseresznye, szeder és áfonya köszönt ránk mind illatában, mind ízében.

Vojtek Pannon Primőr Rosé 2017 1,5L
Igéző, kicsattanóan friss primőr rozé a villányi Vojtek pincétől. Mesteri összeállítása a korai Kékfrankosnak, az érett Portugiesernek és az elegáns Pinot Noirnak. Intenzív piros gyümölcsök, lendület a kortyban, feszes dinamika teszi igazi élménnyé ezt a rozét.

Lelovits Villányi Rosé 2017 1,5L
Kellemesen friss és üde, fiatalos rozé. Sok-sok piros bogyós gyümölcs frissességét és intenzitását őrzi mind illatában, mind ízében. Minden évben nagy  sikernek örvend borbarátaink körében. Érdemes kipróbálni.



 

Kínálatunkból

Tóth Ferenc Pentaton Cuvée 2014 (1.5 L) 2300 Ft
Tóth Ferenc Merlot (2 L) 1980 Ft
Tóth Ferenc Kadarka Siller 2016 (1.5 L) 1990 Ft
Tóth Ferenc Egri Csillag 2016 (0.75 L) 1620 Ft
Tóth Ferenc Egri Bikavér 2015 (0.75 L) 2200 Ft
Malatinszky Primavera (1.5 L) 3990 Ft
Malatinszky Liliomfi (1.5 L) 4990 Ft
Üzleteink

Ti mondtátok

“"Nagyon köszönöm a tegnapi kedves vendéglátást és a kiszolgálást! :-)
Holnap csapraverjük a "hordókat" , és hálásan gondolunk majd Rátok!" (Gazsi Nóra)

"Gratulálok és egyben köszönöm a tegnapi színvonalas Borvacsora megrendezését, és megszervezését." (Monori Mariann)

“Köszönjük a tegnapi borkostolast, remek helyen igazan kellemes orakat toltottunk regi ismerosokkel finom borok kostolasaval, a vendeglátás szuper volt-:)” (Bútor Gábor)

“Tegnap este nagyon kedves fogadtatásban volt részünk! A borok és a kiszolgálás tökéletes, szívesen megyek máskor is!” (Kovács Gyula)

“Egy kellemes délutánt töltöttem barátommal! A bor minősége kiváló, a kiszolgálás udvarias! Fontos árérték arányos hely! Ajánlom minden bor kedvelőnek  a helyet!” (Rektor Andrea)

“Rendkívül kedves, hozzáértő  személyzet, szuper borok nagy választékban. Csak ajánlani tudom bárkinek, aki kicsit is ad az elfogyasztott ital minőségére!”  (Olle Kriszti)