Blog


„Jó bort szeretnénk készíteni, ezzel kelünk, ezzel fekszünk!” – Tóth Katalinnal beszélgettünk


Az Egri Borvárat, Tóth Ferenc pincészetét bátran nevezhetjük családi pincészetnek, hiszen a többgenerációs borászcsalád apraja-nagyja mindennap megszállottként dolgozik az egri bor és borászat jó hírének öregbítéséért.

Tóth Ferenc egri borászról sok minden eszünkbe juthat: megszállott borász, a kadarka nagykövete, a Várvédő megálmodója, megannyi rangos díj birtokosa. Munkája elismeréseként 2013-ban megválasztották a 2012-es év egri borászának. Lányával, Katalinnal beszélgettünk Egerben, aki aktívan bekapcsolódik a gazdaság mindennapjaiba, a kereskedelem, a borturizmus, a marketing az ő területe.

 
 
Milyen érzés egy többgenerációs borászcsaládba születni?

Az egész életem a szőlőről szólt.  Szüretkor születtem, október 1-én, akkor már eldőlt szerintem az életem. Gyerekkoromban a nagyszüleimnek is volt szőlője és mindig odajártunk ki. Ez a dűlő most a Pajados. Emlékszem a szüretekre, vegyesen voltak a vörös és fehér ültetvények, kádba szüreteltek, ott taposták. A ház és a szőlő között volt a pince, és nagyapám mindig bement a pincébe megkóstolni a bort. A pincében még nem volt lámpa, nagyon hosszú gyertyák lógtak le, azzal világított. Igazából mindig egy nagyon meleg érzés fog el, ha visszagondolok, az egész gyerekkoromba benne volt a szőlő.
1983-ban, középiskolában tavaszi szünetben volt az első telepítésünk, 6 hektár telepítés az Áfrika dűlőben. Ez a pincészet alapításának, illetve újrakezdésének a mérföldköve, akkor rajnai rizlinget, hárslevelűt és traminit telepítettünk. Maga az előkészület tartott legalább 3 hónapig, vizet egy kiásott gödörből hordtunk. Teljesen máshogy működött, mint most, akkor 6 hektárt annyi ideig telepítettünk el, mint ha most 60 hektárt telepítenénk.
 
A munkád mely részét tartod a legizgalmasabbnak?

Szürettől januárig, amíg meg vannak a fehér és rosé borok, azt szeretem a legjobban. Ekkor dől el az előző évjárat, amikor minden nap nagyon nagy izgalom megkóstolni a borokat és rácsodálkozni, hogyan fejlődik és mennyire gyönyörű. Minden évben megtapasztalni, hogy nincs két egyforma év.



Milyen stílus jellemzi a pincészetet?

A pincészet jelenleg 20 hektár termő szőlővel rendelkezik, valamennyi terület a borvidék legjobb helyein van: Síkhegy, Almagyar-, Marinka-dűlő, Tihamér-tető, Galagonyás, Áfrika. Széles fajtaszerkezet jellemzi a gazdaságot: Egri Leányka, Királyleányka, Kékfrankos, Kadarka, Pinot Noir, Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon és Merlot. A borkészítésnél fő szempontunk a régi egri ízvilág megőrzése mellett, a jelenlegi legmodernebb technológiák ötvözése a hagyományossal. A birtokra jellemző, hogy a szőlőtelepítéstől a borpalackozásig mindent saját magunk végzünk, így az egész folyamatot az irányításunk alatt tartjuk. Vörösboraink könnyedebb, gyümölcsös stílusúak, fűszeresek és a hordóhasználat csak érlelésben ad hozzá a borokhoz, de semmiképp sem írja felül a bort, ezért nagy hordókat használunk leginkább. Úgy gondoljuk, hogy mivel itt hűvösebb a klíma, mint máshol az országban, ez egy nagyon jó adottság, hogy ilyen gyümölcsös, elegáns borokat lehessen készíteni. A fehérboroknál most a fő út, hogy reduktív, friss, jó savszerkezetű, nagyon gyümölcsös legyenek alacsony alkoholtartalommal. Ennek tradicionálisan azért nincsen hagyománya a borvidéken, mert itt minden fajta bort hordóban érleltek.  Jó bort szeretnénk készíteni, ezzel kelünk, ezzel fekszünk!

 
 
Édesapád szokták a kadarka nagyköveteként is emlegetni. Hogyan indult az elköteleződés a fajta iránt?

A kadarka 1961-ig a bikavér fő fajtája volt. Ekkor az összes vörös szőlő területeknek 66 százaléka kadarka volt, 1965-ben már csak 33 százalék, és most már csak 1 százalék a kadarka. Tehát amikor ő fiatal volt, a kadarka nagyon meghatározó volt a borvidéken, az első bikavérét is kadarka alapon készítette. A nagyüzemi bortermeléskor a kadarkát kivágták, mert kényes fajta, sokat kell törődni vele, nem bírja a kordonos művelést, csak a tőkésben mutatja meg szépen a fajta jellegzetességeit. Nem kedvezett a tömegtermelésnek. Később, mikor a családi borászatok megalakultak és mindenkinek telepíteni kellett vagy venni meglévő ültetvényeket, egyes termelők, köztük édesapám is visszanyúlt a régi hagyományhoz. Több borász elkezdett foglalkozni a kadarkával Szekszárdon, Villányban, majd a pécsi kutatóintézettel közösen kadarka kísérletbe kezdtek, amibe édesapám is bekapcsolódott. Ma ott tartunk, hogy 2, 5 hektár kadarkánk van, a legtöbb kadarka ültetvényünk a borvidéken nekünk van. Édesapámnak két kedvenc fajtája van, a kadarka és az egri leányka. Egri ember, ebben a két fajtában hisz, minden energiáját ebbe teszi. Ha bejön valaki ide a pincébe, biztosan nem megy úgy ki, hogy ezt a két fajtát nem kóstolta meg.
Készítünk sillert és vörösbort is kadarkából. Mindegyik kadarka más, keressük az útját, és azt tudom mondani, hogy ezzel mindig sikereink is vannak. Most voltunk például a nemzetközi kadarka versenyen, ott a 2013-as évjáratú borunk kapott aranyérmet, tavaly a 2011-es évjárat a 2. legszebb kadarka lett. Mindig visszaigazolják a szakmai borversenyek is, hogy jó úton jár.
 
2016 végén beválasztották a pincészetet a Pannon Bormíves Céh tagjai közé.

Igen, számunkra ez egy nagyon nagy megtiszteltetés és elismerés. 34 tagja van ennek a közösségnek és minden borvidékről azok a családi borászatok vannak beválasztva, akik generációk óta dolgoznak a tagság által elismert módon borkészítéssel és szőlőtermesztéssel. Ez egy óriási visszaigazolás, hogy egy ilyen körbe tartozhatunk, de ugyanilyen fontos visszajelzések a borversenyeken elért eredmények is, és azért hála istennek azt kell mondanom, hogy átlagosan egy évjáratban 20-30 aranyérmünk van.
 

Az egri borok hova helyezhetők a világpiacot tekintve?

Az egri bikavért ismerik, hiába mondok és egy kadarkát vagy egri leánykát, megkóstolják de nem igazán érdekli őket, mert világszinten nem foglalkoznak vele. Az egri bikavért mindenki ismeri, már tanulják, hogy nem csak alsó bikavér van, hanem minőségi, magasabb kategóriás. Megkóstolják és akkor beszél a bor. Külföldi piacra 90 százalékban az egri borvidékről bikavért lehet eladni. Nagyon sok pincészet dolgozik azon, hogy az egri bikavért ne azonosítsák a nyolcvanas évekbeli egri bikavérrel.
 
Közelednek az ünnepek, milyen borok kerülnek nálatok ilyenkor az asztalra?

Nagyok sok bort kapunk ajándékba a szakmabeliektől, akik meglátogatnak minket, mindig borral érkeznek. Sokat utazunk és kóstolunk, és ami ízlik abból mindig vásárólunk, amit ilyenkor bontunk fel. Döntően fehér borok. De a végén mindig az van, hogy azért kóstoljuk meg a miénket is. Idén biztosan előkerül


KÁRTYÁS AJÁNLATAINKAT A HÓNAP BORÁSZATÁTÓL ITT TALÁLOD!
 



Vissza

Események

2017-11-23 Borháló Újbuda
A Szentpéteri Borpince bemutatkozó estje

Különleges, ritka szőlőfajták izgalmas stílusokban elkészítve. Érdekes kunsági borokat kóstolunk a Szentpéteri...
2017-11-23 Borháló Ferencváros
Lisicza kóstoló a Borháló Ferencvárosban

Üzletünk nagy klasszikusát várjuk vendégül a legközelebbi borkóstolónkon. Jövő csütörtökön nálunk...
2017-11-23 Borháló Békéscsaba
Ludányi Pince borainak kostolója!

Szeretettel meghívunk Ludányi József által tartott kóstolónkra, ahol páratlan minőségű fehér és rosé borral...
2017-11-23 Borháló Sashalom
Várszegi Kóstoló

Mielőtt még beköszönt a tél, emlékezzünk a nyárra, egy este erejéig. Szeretettel meghívjuk a Várszegi...
2017-11-23 Borháló Körút
3. szülinapunkat Mészáros Pál vöröseivel ünnepeljük

Az Év Bortermelője az Év Borboltjához látogat Szekszárd legjobbjaival.
2017-11-24 Borháló Kecskemét
Balla Géza borok kóstolója a Borhálóban!

Mustos fehér, Fekete Leányka, Sziklabor… Szenzációs borkóstolóra készülünk ismét a Borhálóban. Az egyik...
2017-11-24 Borháló Szeged
Dupla borászos borvacsora

2 borász - 4 fogás - 8 bortétel, hiszen ezen az estén mindent duplázunk. ... Kunságtól Hajós-Baján át a...
2017-11-24 Borháló Kecskemét
BOHÉM KRÓNIKÁK - Exkluzív borkóstoló zenés Gasztroszínházzal

November 24-én nálunk debütál a Hírös Gasztroszínház Bohém Krónikák című zenés előadása, melyet szuper borok...
2017-11-24 Borháló Nyugati
Félévesek lettünk !!! Borkóstoló

Novemberben fél éves lesz az üzletünk. Ebből az alkalomból arra gondoltunk, szervezünk is egy kóstolót...
2017-11-24 Borháló Budakeszi
Pezsgő kóstoló

Készüljünk együtt az ünnepekre! Szeretettel meghívjuk Önt, családját és barátait a november 24-én, pénteken,...
2017-11-25 Borháló Gyömrő
Üzletünk megnyitója

Gyere el üzletünk megnyitójára, legyél a vendégünk!
2017-11-30 Borháló Vác
Polgár Pincészet borkóstoló

Kóstoljunk együtt villányi borokat! Az est házigazdája: Polgár Zoltán
2017-12-01 Borháló Szeged
Mészáros Pince és Borház borász kóstolója

Advent köszöntő borkóstoló az év borászával
2017-12-06 Borháló Szeged
Mikulás a boros pincében?!?!

Mikulás váró családi program a Classic Café boros pincéjében. A gyerekeknek Mikulás, forró tea és mézes...
További események

Újdonságok


Recas Cabernet Sauvignon 3L
Újdonság Erdélyből! Reduktív technológiával készült, fiatalosan játékos bor praktikus Bag-in-Box kiszerelésben. Fekete cseresznye, szeder és áfonya köszönt ránk mind illatában, mind ízében.

Vojtek Pannon Primőr Rosé 2017 1,5L
Igéző, kicsattanóan friss primőr rozé a villányi Vojtek pincétől. Mesteri összeállítása a korai Kékfrankosnak, az érett Portugiesernek és az elegáns Pinot Noirnak. Intenzív piros gyümölcsök, lendület a kortyban, feszes dinamika teszi igazi élménnyé ezt a rozét.

Lelovits Villányi Rosé 2017 1,5L
Kellemesen friss és üde, fiatalos rozé. Sok-sok piros bogyós gyümölcs frissességét és intenzitását őrzi mind illatában, mind ízében. Minden évben nagy  sikernek örvend borbarátaink körében. Érdemes kipróbálni.



 

Kínálatunkból

Tóth Ferenc Pentaton Cuvée 2014 (1.5 L) 1990 Ft
Tóth Ferenc Merlot (2 L) 1690 Ft
Tóth Ferenc Kadarka Siller 2016 (1.5 L) 1690 Ft
Tóth Ferenc Egri Csillag 2016 (0.75 L) 1290 Ft
Tóth Ferenc Egri Bikavér 2015 (0.75 L) 1790 Ft
Malatinszky Primavera (1.5 L) 3990 Ft
Malatinszky Liliomfi (1.5 L) 4990 Ft
Üzleteink

Ti mondtátok

“"Nagyon köszönöm a tegnapi kedves vendéglátást és a kiszolgálást! :-)
Holnap csapraverjük a "hordókat" , és hálásan gondolunk majd Rátok!" (Gazsi Nóra)

"Gratulálok és egyben köszönöm a tegnapi színvonalas Borvacsora megrendezését, és megszervezését." (Monori Mariann)

“Köszönjük a tegnapi borkostolast, remek helyen igazan kellemes orakat toltottunk regi ismerosokkel finom borok kostolasaval, a vendeglátás szuper volt-:)” (Bútor Gábor)

“Tegnap este nagyon kedves fogadtatásban volt részünk! A borok és a kiszolgálás tökéletes, szívesen megyek máskor is!” (Kovács Gyula)

“Egy kellemes délutánt töltöttem barátommal! A bor minősége kiváló, a kiszolgálás udvarias! Fontos árérték arányos hely! Ajánlom minden bor kedvelőnek  a helyet!” (Rektor Andrea)

“Rendkívül kedves, hozzáértő  személyzet, szuper borok nagy választékban. Csak ajánlani tudom bárkinek, aki kicsit is ad az elfogyasztott ital minőségére!”  (Olle Kriszti)